Bemutatkozás

Liza_foto_bemutatkozashoz m.jpgBozó E. Liza vagyok, selyemfestő művész, képeket, mandalákat alkotok és selyemfestést oktatok minden szinten.

 

Gyermekkorom óta festek és rajzolok. 20-26 éves koromig keramikusként dolgoztam. 34 évesen elkezdtem selyemre festeni, magam kísérletezve ki a módszereket. Nem sokkal később kezdtem tanítani a selyemfestés, mandalafestés alapjait.

2000-ben volt első önálló kiállításom Budapesten, amelyet aztán évente több követett. Műveimet 2010 óta a Szivárvány Selyemfestő Körrel állítom ki, amelynek alapítója vagyok. 2015-ben létrehoztuk a Mandala Alkotóház és Galériát, amely selyemfestő, mandalafestő tanfolyamoknak, kiállításoknak ad otthont.

 

 

Tanfolyamok, a selyemfestési alapoktól kezdve az éves tanfolyamokig:  

 

 

Selyemfestési technikákat, mandalafestést oktatok több szinten. Tanfolyamaim résztvevői már a kezdő tanfolyam elvégzése után tapasztalják a selyemfestés, mint alkotási folyamat áldásos hatását - meggyőződésem szerint ez az a kreatív technika, amit nem lehet elrontani. A színek, a selyem lágysága, gyengéd fénye az öröm és a szépség minőségével töltik fel életünket. Nagyon erősen öngyógyító folyamat!

A kezdő szint után speciális tanfolyamokon tanulhatják meg a számukra legélvezetesebb módszereket a hallgatók.

Ősztől tavaszig tartó, éves tanfolyamaim hosszú távú inspirációval szolgálnak, míg az intenzív alkotótáborok az elvonulás és a lelki feltöltődés helyei.

A Mandala Tanoda egy különleges festő iskola, ahol nem csak selyemfestő módszereket, hanem meditációt, kép-olvasást, önismeretet is tanulnak a résztvevők.

 

A selyemfestesotthon.com-ot azért hoztam létre, mert az évek alatt kikristályosodott tudásomat, módszeremet szeretném átadni azoknak is, akik fizikai távolság vagy anyagi okok miatt még nem tudtak eljönni személyes tanfolyamokra. Meggyőződésem, tapasztalatom, hogy a selyemfestés a jelenlétbe hoz, ezáltal nagyon erősen öngyógyító folyamat. Persze nem a megfestett alkotás hozza létre a változásokat az életünkben, hanem az alkotás közben felszabaduló belső erő, addig elzárt saját öngyógyító energiáink.

A weboldalon alapanyagokat is lehet vásárolni, a legjobb elérhető árakon. Ha valamit nem találsz a kínálatban, keress meg, örömmel válaszolok!

Örömteli, felszabadító alkotást kívánok!